Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy izzás.

Az izzás nem volt pizzás, nem volt tisztás, nem volt biz'a egyik sem.

Csak volt, mindig volt. Egy ponton. Egy csöpp ketchup nem hozná őt lázba, csak a csöppent-béli életkor ereje. Amikor még engedte.

Akkor még felizzott, körülötte sárga lett a piros, rózsaszín a fekete és a zöld erősen békített. Minden összeolvadt, minden megemelkedett és halvány zenék sejlettek, kúsztak elő a távolból és lettek harsányak. Rohamtempóban tört a levegő elő és fel, ki és be, iszonyú mozgások zajlottak. Néhányan kapkodták a fejüket, mások a lábukon sem tudtak megállni, de a levegő is mindenkinek kevés lett. Fázós hajnalokon, amikor a nap emelkedett az égen, sokszor megtörtént. De az izzás szerette a delet, a napnyugtát a széllel és az éjszaka sem megijesztette, csak értelmet adott biz'a életének.

Szóval ez az izzás mindig mindenhol ott tudott lenni, de mégiscsak ritkán.

Egyszer egy holdbéli ember érkezett hozzánk és megszerette ő nagyon az izzást. Nem tudta mi történik, messzi boldog tájakon nem történt vele ilyen. Ott egyenletes volt mindig minden. Nem volt vég, nem volt más. Hogy történt volna ott ilyen izzás?

Azonban a holdbéli embernek csak egy projektje volt az ittlét, kellett biz'a visszamenni. Azért is tudta ugye valamelyest is érzékelni az izzást, mert most volt az ő ittlétének is egy valami vége. Most nem lebegett. Nem is hebegett, mert bátor legényke is lett ő. Különben nem lett volna kísérletbe bevonható.

Na, de visszatérve a holdbéli legényke visszakerüléséhez, nehéz azt leírni, amit ő érzett. Az érzett is érdekes kifejezés holdbélinél, lekódolni a küldő hatóságoknak sem lett volna ugye könnyű.

Izzás ezt azért megoldotta neki.

Miután nem tudott teljesen beférkőzni holdbélibe, csak egy egész picinykét, kinyitott egy kaput a jobb keze legkisebb ujjának végénél. A körömház segített az ő keménységével leborítani azt a pontot, szegény holdbélinket megvédeni az égési sebektől. Holdbéli ujjai rángtak, rángtak valamelyest, fent az újhold meg egy pillanatra kitöltötte teljes ívét.

Csak egy pillanatra. Nem volt ez több.

Holdbéli messziesen boldog mosollyal tűnt el. Az izzás meg aznap nem fért a bőrébe, mindent tűvé és tűzzé tett. Csak egy pillanatra!

A világégés nem az ő brahija!