Élve eltemet

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy menet.

Hát ez a menet mehetett volna körbe is, hátra is, de előre volt mégiscsak tisztességes. Sok hajadonfőtt menetelő kereste az előrét, ami nehéz volt. Lehet menni a másik háta után, vigyázva, hogy ne tapossanak a sarkára. Lehet nézni a vállak között, ha vannak ingójárásúak. Márpedig azok mindig vannak. A menetekben is.

Szóval tisztességes menetelők voltak ezek. Birkanyájszerűen néztek. A dühöket elvesztették, vagy eladták, de valamit azért mégiscsak hoztak. Hozta a lábuk, az eszük, a szívük. Ők meg hoztak valamit magukban. Néhány csepp kurázsit, néhány csepp együttérzést, néhány csepp hitet.

De ne szaladjunk annyira előre.

Volt ott egy nénike. Nénikék már nem kendőben, de azért most is sokszor bottal járnak. Megbotlott mégis, nem a botjában, inkább a tekintetében. Elhitte, hogy itt a helye.

Itt a helye, mert sokat olvasott, látott. És nézett internetet. Jól tudta mit kell keresni és jól tudta, miért kell keresni. Tartott tanmeséket, életmeséket a boltban, a hentesnél, a postán. De nem nagyon hallgatta meg senki. Utána visszament haza, s kereste a googlen, ami nem volt meg kint. Ez őt egyszerűen csak úgy, googliztatta. Sokszor érezte, hogy nem ő googlizik, de a google nénikézik. Szórakoztatja, megköti őt. Nem tudott leszokni.

Eljött most tüntetni is, mert itt sincs kívül. Benne van a menetben. Ki tudja meddig. Talán holnap már nem is lehet menet, s talán már holnap ő sincs. Szóval ezért hitte azt, hogy itt a helye. De tévedett.

Valami furcsa repült fel, vitt valami feliratot, azt is nézte a nénike. Nézett felfelé, de elolvasni nem tudta. Viszont megszédült.

Botja körül billegett, fejét alig tudta tartani, mindenhonnan képek jöttek felé. Oldalt, a menet mellett, a közömbös járdán kisgyerekekkel álldogáltak családapák és családanyák és viccelődve nézték a fagyi gombócaikon túlról a néni remegő alakját, amint próbált haladni belül a menetben.

Megbotlott, akárhogy is vesszük. A jövő a járdán haladt.